Nagy bajban van Harkov, Ukrajna második legnagyobb városa is.
Egészen döbbenetes kijelentés.
A legfontosabb feladat természetesen továbbra is a győzelem elérése, az orosz elnök által meghatározott katonai és politikai célok megvalósítása.
Azt is elmondta, mi a szervezet jelenlegi fő feladata.
Mutatjuk a részleteket.
Mutatjuk a részleteket.
A választók több mint háromnegyede egyetért azzal, hogy Ukrajnának a háború folytatása helyett tárgyalnia kellene Oroszországgal.
Magyarország álláspontja egyértelmű, de a következő hónapok kritikusak lesznek, és a korábbiakhoz képest még nagyobb támogatásra lesz szüksége a magyar kormánynak, hogy meg tudja védeni a békepárti álláspontot – mondta az Origónak a miniszterelnök politikai igazgatója.